Hírek
Aktuális Archív
2015. november 24.
Sajtóközlemény

Elkezdődött az országgyűlésben annak a törvénymódosításnak a részletes vitája, amelynek
elfogadása esetén a továbbra is változatlanul elérhető egyösszegű szolgáltatás mellett többféle pénztári járadékot is kérhetnek majd a pénztártagok a jövőben.
A Pénztárszövetség üdvözli a Magyar Nemzeti Bank és a nemzetgazdasági tárca által kezdeményezett változtatásokat.

A Pénztárszövetség örömmel fogadta, hogy a tagság érdekeit és igényeit szem előtt tartva a szektort szabályozó törvény Országgyűlés elé kerülő szövege alapján a pénztárak tovább szélesítik az eddigi szolgáltatásaik körét.

„Szinte minden önkéntes nyugdíjpénztár eddig is szolgáltatott járadékot, amennyiben tagjaik ezt kérték, hiszen a törvényi lehetőség és a technikai feltételek ehhez egyaránt adottak voltak” –kommentálta a törvénymódosítási szándékot Dr. Kravalik Gábor a szövetség elnöke. 

A Pénztárszövetség elnöke kiemelte: a járadék különböző típusainak elérhetővé tétele, ezek bővülése a tagság hosszú távú érdekét szolgálja. Ugyanakkor továbbra is érvényes a pénztári forma legfontosabb alapelve, az önkéntesség: a tagok tehát a bővülő járadéktípusok között éppúgy szabadon választhatnak majd, mint ahogyan továbbra is kérhetik az egyösszegű kifizetést is.

A Pénztárszövetség a pénztártagság visszajelzései alapján is úgy látja, hogy a nyugdíjcélú
megtakarítások terén a választási lehetőségek kiszélesítése hozzájárul az öngondoskodás minél szélesebb körben való elterjedéséhez.

Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ)
http://www.penztar-szovetseg.hu

Kérdése merült fel? Írjon nekünk!>>

Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár weboldala sütiket (cookie-kat) használ a weboldal működtetése, biztonságos használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és a releváns ajánlatok megjelenítése érdekében.