Hírek
Aktuális Archív
2019. január 4.
Változás 2019-ben a minimálisan várt megtakarítási összegben (tagdíj)

A változás miatt mindazon tagjainknak, akik nem havi, vagy negyedéves rendszerességgel fizették eddig a megtakarításukat, illetve az évente egyszeri befizetésüket év végén szokták teljesíteni, és a 2019. évre elvárt összegnél kevesebbet utaltak a tavalyi évben, a költségek optimalizálása érdekében érdemes felülvizsgálniuk és módosítaniuk a befizetéseiken.

Alapszabályunk értelmében 2019. január 1-től a minimálisan várt megtakarítási összeg NEGYEDÉVENTE a tárgyév első napján érvényes minimálbér 15%-a, vagyis 22.350 Ft, havi bontásban a tárgyév első napján érvényes minimálbér 5%-a 100 forintra kerekítve, vagyis 7.500 Ft. A Tag saját döntése szerint előre – legfeljebb az adott tárgyévre – is kifizetheti a tagdíjat, ez esetben éves szinten legalább 89.400 Ft befizetést várunk, amit az első negyedévben (2019. március 31-ig) szükséges teljesíteni. FONTOS, hogy Pénztárunk 2019-től a minimálisan várt megtakarítási összeg beérkezését negyedévente vizsgálja, mivel ez pontosabb, kiszámíthatóbb bevétel/költségtervezést tesz lehetővé. Amennyiben a vizsgált negyedévre vonatkozóan (az adott negyedévben, vagy azt megelőzően a tárgyévben) nem érkezett be a Pénztártagtól legalább 22.350 Ft tagdíjbefizetés, akkor a vizsgált negyedévben a Pénztártag egyéni számláján termelődött hozam összegét a Pénztár csökkenti az elmaradt befizetés működési és likviditási alapra eső részével (0 Ft befizetés esetén maximum 1.739 Ft/negyedév). Ez a jogszabályban és a Pénztár Alapszabályában is rögzített eljárás biztosítja, hogy a Pénztár működési költségeihez minden Pénztártag hozzájáruljon.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amennyiben az egész évre számított befizetés csak év végén érkezik be Pénztárunkhoz, és ezt megelőzően a negyedéves minimum összeg utalása sem történik meg, akkor az első három negyedéves vizsgálatot követően Pénztárunk kénytelen csökkenteni az adott negyedévben a Pénztártag számláján termelődött hozam összegét - az Alapszabályban rögzített eljárásnak megfelelően - negyedévente maximum 1.739 forinttal. A levont hozamösszeg egy nagyobb, év végi befizetést követően sem kerülhet vissza a Pénztártag egyéni számlájára, ezért kérjük, hogy befizetéseiket ennek figyelembevételével tervezzék.

TIPPEK a költségek optimalizálásához
- Állítson be HAVI állandó átutalást, vagy tegyen csoportos beszedési megbízást legalább 7.500 Ft mértékben.
- Állítson be NEGYEDÉVES állandó átutalást, vagy csoportos beszedési megbízást legalább 22.350 Ft mértékben.
- ÉVES befizetést választóként az év első negyedévében tegyen meg legalább 89.400 Ft befizetést.

Adóoptimalizálását természetesen továbbra is megteheti év végén a fenti állandó befizetések felett eseti utalásként.

Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár weboldala sütiket (cookie-kat) használ a weboldal működtetése, biztonságos használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és a releváns ajánlatok megjelenítése érdekében.