1051 Budapest, József Nádor tér 5-6.
Központi bankszámlaszám:
10918001-00000003-00140000
Adószám: 18069493-1-41

Befektetési klub - 2015. május

Ismét a görögök a téma

A május eleji kedvezőtlen hangulatot, azaz kötvényhozamok emelkedését és a részvényárfolyamok esését az EKB kiállása állította meg, melyet a hónap nagy részére jellemző kedvező hangulat követett. A hónap végén a görögökkel folytatott tárgyalások nehézségei indítottak el ismételten negatív árfolyammozgást.

Május első felében folytatódott az április végén kezdődött mozgás, azaz erősödött az euró a dollárral szemben, emelkedtek a kötvényhozamok és estek az európai és régiós részvények.  A folyamatot május első felében az EKB (Európai Központi Bank) tudta megfordítani bejelentésével, hogy kitart az eszközvásárlási programja mellett. Mindeközben az USA-ból érkező kedvező makro adatok hatására megállt a dollár gyengülése és a hónap végéig ismét erősödésnek indult az euróval szemben. A feltörekvő piacokon ebben a hónapban is Kínára kellett figyelni, hiszen a kínai vezetés egyrészről folyamatosan emeli a befektetők brókereknél letétbe helyezendő fedezetének mértékét, másrészről arra készül, hogy lassan a nemzetközi színtérre is kiengedi a kínai részvénybefektetőket. Ezzel a lépéssel csökkentheti a jövőbeli kereslet mértékét és hűti a kínai index szárnyalását.

Május végén továbbá Görögország adósságproblémái kerültek ismét előtérbe, hiszen az új görög kormány kedvezményeket szeretne kicsikarni a nemzetközi hitelezőinél (EU, IMF, EKB), ami kedvezőtlenül érintette az európai eszközök árfolyamát. A várakozások ellenére mostanára még nem sikerült a hitelezőknek és a görög politikai vezetésnek megállapodni a további hitelcsomag feltételeit illetőn.

Az április végi mozgás folytatódásával május elején az európai hozamokkal egyetemben a magyar kötvényhozamok is emelkedtek. Az EKB bejelentésével azonban a folyamat megfordult és a hónap végéig csökkentek a magyar kötvényhozamok is, amit csak a május végén előkerülő görög problémák törtek meg. A fenitek következtében a hosszabb kötvényeket tömörítő árfolyam indexek összességében május végén a nyitó szinteknél csak kissé kerültek magasabbra.

Forrás: Bloomberg

 

A fejlett piacokon az amerikai részvények a kedvező makro adatoknak köszönhetően emelkedni tudtak májusban. Az európai papírok azonban összességében csökkentek mivel a hónap elejét eséssel indították, amit az EKB bejelentése fogott meg, majd a hónap végi görög problémák előtérbe kerülésével ismét csökkenni kezdtek. A fejlődő részvényeket a kínai index esése mozgatta, de a csökkenő nyersanyagárak következtében a nyersanyag exportőr gazdaságok részvényindexei is esetek. A közép-kelet-európai és magyar vállalatok részvényei javarészt az európai indexekkel mozogtak együtt. A forint az euróval szemben gyengült májusban, és mivel az euró gyengült a dollár ellenében ezért a forint is, így a forintosított hozamok kedvezően alakultak.

Forrás: Bloomberg

 

Hogyan befolyásolták ezen piaci események a Pénztár portfólióinak teljesítményét?

Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár portfólióinak teljesítménye a hónapban a hektikus események ellenére összességében emelkedett, mivel mind a kötvények mind a részvények pozitív hozamot tudtak termelni. A kötvények árfolyama a hónap második felében emelkedett, míg a részvények esetén az amerikai papírok emelkedése és a forint gyengülése „hozott a konyhára”.

Ez a hónap a) a részvény túlsúlyos portfólióknak (Lendület, Növekedési) kedvezett, teljesítményük meghaladta a kötvény túlsúlyos portfóliókét (Egyensúly, Harmónia) A tisztán kötvényeket tartó portfóliók teljesítményét tekintve a hosszabb lejáratú kötvényeket tartalmazó portfóliók (Klasszikus > Csendélet) hozama lett magasabb a rövidebb kötvényeket tartalmazó portfóliókénál (Óvatos). A részvényekkel is rendelkező portfóliók között pedig a magasabb fejlett piaci kitettségű portfóliók teljesítettek kedvezőbben, ennek oka, hogy a hazai és regionális részvények a kedvezőtlen európai hangulatban inkább csökkentek (Egyensúly > Harmónia; Lendület > Növekedési).